2012. augusztus 21., kedd

Az én Cézár salátám

A Cézár saláta eredetileg a római saláta és a kenyérkockák párosítását jelenti, melyet parmezánnal, citromléval, olívaolajjal, tojással, fokhagymával ízesítenek. A salátát egy vendéglős, Caesar Cardini egy olasz bevándorló alkotta meg, akinek Mexikóban és az USA-ban is voltak éttermei. A saláta ötlete 1924 körül született meg, mikor az év júliusában megfogyatkoztak a konyhai kellékek. Cardini a drámai hangulatot oldotta meg ezzel a finomsággal. Az eredeti receptben még nem volt szardella, azt a Worcestershire szósszal helyettesítették. Cardini ellenezte a szardellát a salátájában. A salátának ma már sok változata létezik, sokszor szolgálják fel grillezett csikével, steak-kel vagy a tengeri gyümölcsökkel. Az én változatom is húsos.

Hozzávalók (2 személyre)

1 fej jégsaláta vagy római saláta
40 dkg csirkemell, felkockázva, sóval, borssal, fokhagymaporral fűszerezve
kevés olaj
3 szál újhagyma
10 dkg trappista vagy parmezán sajt
2 teáskanál mustár
2 tojás
3 szardella vagy más olajos hal
fél citrom leve
só, bors, fokhagymapor

Elkészítése

  1. A csirkét kevés olajban pirosra sütöm.
  2. A salátát megmosom és apróra tépkedem.
  3. A hagymát felkarikázom.
  4. A sajtot felkockázom.
  5. Elkészítem az öntetet: a mustárt, a tojást (nyersen), a szardellát, a citrom levét összeturmixolom és sóval, borssal, fokhagymaporral fűszerezem.
  6. egy tálba összekeverem a csirkét, a salátát, a hagymát, a sajtot, majd ráöntöm az öntetet és átkavarom. 
  7. Hidegen tálalom.

0 megjegyzés:

Dí lo que piensas...