2011. november 23., szerda

Zellerkrémleves


A zeller gumója kiválóan erősíti az idegeket és hormonképző hatása is van. Emellett jelentős mennyiségben tartalmaz meszet és foszfort.Fogyókúrás hatása is számottevő. Fontos megjegyezni azt is, hogy a vércukorszintet csökkenti, viszont a vesebetegek diétájába nem ajánlott beilleszteni. Krémlevesnek pedig isteni!







Hozzávalók (2 személyre)
1 fej vöröshagyma
1 szál sárgarépa
só, bors, olaj
1 nagyobb zellergumó
0,5 l alaplé
2 dl tejszín

Elkészítése
  1. A hagymát apróra vágom, a répát felkarikázom és egy lábosban bő olajban pirítom őket.
  2. Ezután ráöntöm az alaplevet és belerakom a kockára vágott zellert, majd felforralom.
  3. Sózom, borsozom.
  4. Forrás után kisebbre állítom a lángot és addig főzöm, amíg a zeller megpuhul.
  5. Miután megpuhult, hozzáöntöm a tejszínt, megint felforralom és végül botmixerrel krémlevest varázsolok belőle.
  6. Pirítóssal, sajttal tálalom.

1 megjegyzés:

Szabadai Csaba

Különös emlék fűz ehhez a leveshez. Tudni kell rólam, hogy sose rajongtam a krémlevesekért, viszont... Hogy is kezdjek bele... Tehát vendégségbe persze mindent megpróbál az ember, hogy az elé kínált ételt magába tömje, hiszen kellemetlen az ha bele se kóstol. Hát persze hogy akkor találkoztam én is krémlevessel, és pont zellerkrémlevessel, amikor első találkozásom volt egykori barátnőm szüleivel... Hát... A pirítós az tetszett nagyon! De a leves?!?
Mondom uccu neki, nem haltak még bele a levesbe tudtommal. Szedtem magamnak egy jó betyáros adagot, lestem, hogy az asztalnál ülők hogy is kezdenek bele, az ellesett séma alapján nekikezdtem. Meg kell valljam finomabb levest még nem ettem! (Anya ha ezt olvasnád, a te bablevesed verhetetlen) Jó magyar szokáshoz híven habzsolva elfogyasztottam a zellerkrémlevest, sőt, szedtem is. Még háromszor... Mondjuk ez a másik véglet, lehet jobban örült volna ha meg se próbálom megenni. :) Katica, remélem találkozni fogok a zellerkrémleveseddel!

Dí lo que piensas...